John Witte Jr., a „The Western Case for Monogamy over Polygamy” című könyvében a poligámia és a monogámia kérdéskörét vizsgálja. Nyugaton a monogám házasság több mint 2500 évig alapvető intézményként volt jelen, amely a férfiak és nők, a szülők és gyermekek, a társadalom és az állam érdekét szolgálta. A poligámiára mind az állam, mind az egyház súlyos bűnként tekintett, amely kárt okoz a feleség és a gyermekek életében egyaránt. A mai modern világban a poligámia egy igencsak gyakori jelenség. Sokan úgy tartják, hogy a férfi akkor csalja meg a feleségét, ha a nő “nem teljesít” úgy, mint ahogy azt ő szeretné.

Igaz vagy sem ez az állítás, a London Institute of Economics szakértői mindenképp cáfolják ezen felfogást. Az általuk készített tanulmány alapján kimutatták, hogy szoros összefüggés áll fenn a férfi intelligenciája és a megcsalásra való hajlama között.

Kiderült, hogy a magas intelligenciával rendelkező férfiak, ritkábban csalják meg a feleségüket.

Mi lehet az oka ennek?

A brit tudósok szerint egy magas intelligenciával rendelkező férfi nem tart szeretőt, ugyanis társadalmi szempontból a monogámia a legjövedelmezőbb és legbiztonságosabb partnerkapcsolat. Ez csak az intelligens férfiak gondolják át, és tartják is be nagyrészt.

Ha végigkövetjük egy kicsit az evolúció történetét, láthatjuk, hogy a poligámia helyét fokozatosan felváltja a monogámia. Optimális viselkedési modellnek tekintik a házasság utáni egyetlen nővel fenntartott kapcsolatot, azonban ez igencsak ritka.

A monogámia csökkenti a stressz és a szorongás kialakulását, hiszen egy stabil párkapcsolat sokkal biztonságosabb, mint az állandó “vadászat”.

Michael Diamond amerikai pszichológus szerint az, hogy a férfi mennyire monogám, vagy inkább a poligámia felé hajlik, az már gyerekkorban kialakul. Nagyban befolyásolja az, hogy gyerekként mit látott otthon, milyen mintát kapott. Ha az apa hűséges volt, akkor nagy az esélye, hogy a fia is örökli ezt a szokást, viszont, ha hűtlen volt, akkor ugyanez a szokás visszaköszönhet majd akár generációkon keresztül is.

A brit tudósok arra is felhívták a figyelmet, hogy a bébiszitter is veszélyt jelenthet a majdani poligámiára való hajlamra. Ha egy gyerekre többet vigyáz a bébiszitter, mint a saját anyja, akkor később, felnőttként is nem a feleségében, hanem más különböző nőkben fogja keresni a biztonságot. Gyerekként a tudatalattiban rögzülnek azok az elfojtott családi nézeteltérések amelyek a bébiszitter képében manifesztálódnak.

A szakértők szerint a hűség nem csak egy társadalmi elvárás, hanem a harmonikus, egy életen át tartó monogám párkapcsolat, az egészséges élet titka is lehet. Azok a párok, akik hűségesek egymáshoz, sokkal kiegyensúlyozottabbak és harmonikusabbak.

Forrást ITT találja!

A kép forrása és további információt ITT talál!

error: Védett tartalom !!